Kidobási láz

Azt nem tudom, mitől, de azt tudom, kitől.

Az biztos, hogy anyukám már régóta szenved ettől a szenvedélytől, és mostanra én is teljesen elkaptam, de egyikőnk sem tudja, honnan is ered ez a mindenre kiterjedő kidobási mánia.

A könyvlistával kezdődött a valódi láz. Már akkor is mindenki kérdezgette, hogy vajon elköltözöm, vagy mégis miért adok oda ennyi könyvet? Aztán jött a következő adag könyv, a felújítások és átfestések apropóján pedig a tárgykidobások. Persze ez már azóta megvan, amióta kicsi voltam, mert anyukámmal mindig együtt ültünk le a nyár kezdetén és dobtuk ki a negyed-fél szobám tartalmát. És mindig olyan örömmel töltött el, hogy megint kevesebb cuccom van.

De mostanra ez már rögeszmévé vált. Egyre jobban akarom csökkenteni a hozzám tartozó dolgok mennyiségét. Ma is leültem, hogy átnézzem a cuccaimat, és ismét egy halom könyv, papír, újság, ruha és egyéb dolog lelt otthont a szemetes mélyén. Persze nem mindent dobunk azért ki. Anyukám elve szerint, amit még bárki használni tud, azt kitesszük, odaadjuk, eladjuk, stb. Így szétválogatva mindent szemétre és odaadandóra, ismét egy mosollyal vettem tudomásul, hogy megint kevesebb cuccom maradt.

De hogy ez miért jó nekem? Azt szeretném én is tudni, de biztos köze van ahhoz, hogy kiskorom óta ici-pici lakást szeretnék (amilyeneket az IKEA-ban látni), amibe ugye eleve kevés holmi fér csak. Lehet, hogy ezért akarok mindentől megválni, hogy a végén gyökértelenül pár hátizsáknyi holmival oda mehessek, ahova csak akarok. Eddig elég jól haladok, de még mindig rengeteg minden lapul a polcaimon és a szekrényeimben. London előtt egy újabb roham következik!

 

Advertisement